Önmagunk leértékelésének veszélye az üzleti és a magánéletben

Mindegy, hogy mit értékesítek, a kiindulópont a saját értékességem.

Üzletállítást csináltunk egy multinacionális vállalat számára. Az állítás során kiderült, hogy a vevők szeretik a vállalat termékét. Ezzel szemben a cégen belül az értékesítők abban a tévhitben éltek, hogy a vevők nem kedvelik az általuk kínált termékeket és szolgáltatásokat, ezért nem is érdeklik őket – jobb esetben csak értéken alul hajlandók vásárolni.

Az ilyen tévhit a tárgyalások során hatással van a cég képviselőinek viselkedésére, és tudattalanul ki is sugározzák a vevő felé. A bizonytalan magatartásuk a vevő számára jól érzékelhető, ami nála belső zavart okoz, és kételkedni kezd.

Honnan eredhet ez a tévhit?

Nagyon sok értékesítőnél találkozunk vele, de nemcsak náluk: a hétköznapi életben is számtalan embernél előfordul. A környezetemben is gyakran tapasztalom az önmagunk leértékelését.

Egy képzőművész kliensemmel dolgoztam, aki arról panaszkodott, hogy többször járt már úgy: olyan festményt akartak tőle megvásárolni, amely már nem létezett, mert a vásznat átfestette, mivel borzalmasan rossznak, vállalhatatlannak találta. Ezzel rendszeresen komoly bevételektől esik el.

Rákérdeztem, hogyan jutott erre az álláspontra – a belső lelki folyamatra voltam kíváncsi, arra, hogy mi zajlik le ilyenkor benne. Elmondta, hogy nagy lendülettel fog neki az alkotásnak, ilyenkor öröm hatja át, és megfesti a képet. Amikor pedig elkészült, elkezdi értékelni. Ez az értékelés azonban leértékelésbe fordul. Megszólal egy belső hang – egy múltból jövő minta –, és ezt már évek óta csinálja. A múltból jövő mintáink gondolati és érzelmi síkon is bennünk élnek, és a tudatalattinkból törnek elő.

Mozgató erőnek (leading principle) nevezzük azt, ami a példában szereplő művésznél az öröm, a flow-állapot. Ez azonban csak addig tart, amíg befejezi a munkát. Amikor elkészül a művel, kikapcsolja a mozgató erőt, és kilép a flow-állapotból. Ekkor a tudatalattiból előjön a kritizáló énje, amely elégedetlen és leértékelő.

Gyermekkori minták

Tapasztalatom szerint ez legtöbbször gyermekkori élményeinkből ered. Amikor hozzánk közel álló személyek, akiknek a véleménye nagyon fontos volt számunkra, leértékelték a teljesítményünket – legtöbbször nevelési jó szándékkal. A gyermek ilyenkor beépíti ezt a visszajelzést a saját szemléletébe, és összemossa az önértékelésével. Éveken keresztül ezzel a hittel él. Felnőttként gondolatban is folytatja: immár saját magát kritizálja, sokszor valós vagy képzeletbeli személyek nevében. Elképzeli, mit fognak mások szólni ahhoz, amit véghez vitt.

Ahhoz, hogy sikeresen értékesítsünk, először magunkat kell értékesnek tartanunk

Önmagunk értékesnek tartása véleményem szerint a következő tényezőkből tevődik össze:

• Képes vagyok vállalni magamat olyannak, amilyen vagyok.
• Ítéletmentesen és feltétel nélkül viszonyulok önmagamhoz.
• Elfogadom, hogy az érzéseim őszinték, vagyis igazak.
• A mások által megfogalmazott kritikát, ítéletet, romboló hatású visszajelzést elfogadom, de az ő véleményüknek tekintem, ami az övék, és nem az enyém.
• Tudatosan szétválasztom mások véleményét a sajátomtól, és ezzel teret adok a saját önazonosságomnak (identitásomnak).
• Eleget teszek a belső érzéseimnek, helyet adok nekik, elismerem a létjogosultságukat.
• Felismerem, hogy jogom van igényelni, vágyni, akarni, teremteni, szeretni.
• Felismerem a flow-állapotomat, kedvezően értékelem, és önmagamhoz méltónak érzem.

Az üzleti rendszerállítás – más néven szervezetállítás – arra jó, hogy feltárjuk, milyen dinamikában vagyunk, és milyen minták vesznek körül bennünket. Igaz képet kapunk általa a vállalat és saját magunk működéséről. Lehetővé teszi, hogy lássuk önmagunkat belülről és kívülről. Új szokásokat épít be a régi, káros minták helyett, és felismerhetővé teszi a „kialakulóban lévő jövő” (emergent future) lehetőségeit.